Minősítés / Credit report 2023

Bisnode tanusitvany Cégünk 2009-es alapítása óta fő elvei között szerepel, hogy partnereivel megbízható és stabil pénzügyi kapcsolatot alakítson ki, valamint az, hogy a folyamatosan változó gazdasági körülmények mellett is hosszú távon fenn tudja azt tartani. Törekszünk arra, hogy olyan beszállítói és megrendelői partnerekkel legyünk kapcsolatban, melyek segítenek nekünk abban, hogy ezt a pénzügyi stabilitást folyamatosan fenn tudjuk tartani, így Cégünk likviditása, mint most is, úgy a jövőben is változatlanul megbízható legyen. Ennek eredményeképpen 2020-ban az Electric-Alba Kft a Dun & Bradstreet "AAA (tripla A)" tanúsítványát kapta meg. A pénzügyi stabilitásunkat és megbízhatóságunkat sikeresen fenntartva 2021-ben második, 2022-ben pedig már harmadik alkalommal kaptuk meg ezt a minősítést. 2023-ra sikerült elérnünk, hogy már az "A" minősítésre jogosult magyarországi vállalkozások közé sorolják cégünket, így elmondhatjuk, hogy a Dun & Bradstreet objektív cégminősítése alapján most már évek óta a legjobbak között szerepelhetünk, és mindez leendő partnereinknek is azt jelzi, hogy velünk az üzleti kapcsolat kialakításának pénzügyi kockázata rendkívül alacsony, hitelképességünk pedig kiváló. Cégünk fontosnak tartja, hogy külső szakértő is megerősítette abban, hogy az Electric-Alba Kft. fizetésképtelenségi valószínűsége kiemelkedően alacsony. Vállalkozásunk minősítése szigorúan szakmai szempontok alapján történt, erre a jogosultságra sem pályázni, sem jelentkezni nem lehet. Ez az elismerés lehetőséget nyújt az arra jogosult cégek számára, hogy mások számára megmutassák cégük elismert, megbízható, hitelképes vállalat. Hisszük, hogy a Dun & Bradstreet tanúsítvány segítségével ügyfeleink, szállítóink, munkavállalóink felé is tovább fokozzuk azt a bizalmat, mely egyre fontosabb a hosszú távú, stabil üzleti kapcsolatokban.

DNBS-1
DNBS-2
DNBS-3
DNBS-4